A tarot, bámilyen különös alakban is maradt ránk, nem szabad elfelejteni, hogy szentkönyv. Szentkönyv éppen úgy, mint a Ji-king, az Upanisádok vagy a Bundehes. Eredeti alakjában ez a karaktere nyilvánvaló lehetett. Ma el kell gondolni, hogy idők folyamán a Genezisből ponyva kártyaképek váltak - a tarot szentkönyv jellege már csak értelmezéséből tűnik ki és állapítható meg. Ha valaki e minden képben lévő alapvető szakrális mozzanatot figyelembe nem veszi vagy attól szándékosan eltekint, annak a képeket okvetlenül profán szemfényvesztésnek vagy fölöslegesen okkultnak kell tartania. Sem az egyik, sem a másik. Az archaikus kor igen sok emléke és tudása túl szimplának látszik ahhoz, hogy feltűnést keltsen. Éppen ezért könnyen a ponyvára kerül vagy az okkultizmus martaléka lesz. Ha az ember önmagában az emlék szakrális voltát helyreállítja, a vásár és az okkultizmus egyensúlya helyreáll. Nem közönséges lesz, hanem határtalanul egyszerű, és nem okkult, hanem mély.

/Hamvas Béla: Tabula Smaragdina c. művéből/