![]()
NavigációIdézetAz Isten nem bálvány, akit imádni kell és akinek hízelegni kell, Isten az eszmény, amelyet az embernek mindennapi életében meg kell valósítania. |
Tarot 7. - Zajin7.
"Nézz meg mindent, s ami jó, tartsd meg." Kép: Fiatal herceg kocsin ül és két lovát hajtja. A kocsin a címer helyén két betű: P.M.
A Hét művelet operálja ki a fényből a szivárvány hét színét és a hangból a skála hét hangját. A hét a mozdulatlanságból való kilépés, a színek és a hangok (Farben und Töne, ahogy BÖHME mondja) száma. Ezért a paradicsomból való kiűzetés száma is, az aranykorból való kizuhanásé, a történet száma, az apokalipszisé, mint azt nem is kell bizonyítani, mert a jelenések könyvén a Hetes szám uralkodik. A sorsban, a történetben mind a hét tényező állandó mozgásban van. Baader azt mondja, hogy az ember akkor ért célhoz, ha önmagát hetedik hatványra emelte, vagyis mind a hét műveletet önmagán elvégezte. Ezért a Hét a cselekvés száma. A cselekvő lehet természetesen aktív és tetterős ember, de lehet olyan ember is, aki csak nyüzsög, mint a rovar, értelmetlenül és vak ösztönből. Lehet kalandor, akinek a sors és a változás és a mozgás a mámor egy faja. Viszont lehet a kalandor ellentéte is, aki elzárkózik és a kerítésen soha nem néz túl. Ez a filiszter és a nyárspolgár. Ha ez az ember felelőtlen és könnyelmű és humora is van, lehet bohém. Ne felejtsük el, hogy a Sal itt a Higany jegyében áll, a higany pedig az egyetlen cseppfolyós fém. Akinek elméje mértéktelenül és szabálytalanul, de szüntelenül mozgásban van, az a fantaszta. Ugyanez az ember, csak éppen egyetlen nagy gondolatért él, ez az enthuziaszta. Aki a gondolatok mozgása elől elzárkózik, az a doktrinér. A nyárspolgár, a filiszter és a doktriner rokonok, mint a kalandor, a bohém és az enthuziaszta. Az egész történet a Hetes jegyében áll, mert a történet nem egyéb, mint a Hét permanens művelete az emberiségen. Az őskor gondolta, hogy a transzmutáció az örök. "Nézd meg és menj tovább" /Hamvas Béla: Tabula Smaragdina c. művéből/ |
A szeretetről | Tau – Benső útikalauz |